A környező világunk megismerését segíti a Pillangó projekt, amikor a gyermekek figyelemmel kísérhetik a lepkék fejlődésének minden szakaszát.
Aktuális - Aktuálne
A Pillangó projekt
Projekt: Veteményezés
Második nagy projektünk a Veteményezés, ültetés az óvodában. A nagycsoportosok Betty nénivel tavaszi veteményeskertet hoztak létre. Rövid tenyészidejű növényeket ültettek, hogy azok növekedését megfigyelhessék és június végéig le is szüretelhessék a termést.
2017.6.20. Városnézés
Gyönyörű városunk történelmi Fő utcáját csodálhatta meg óvodánk apraja - nagyja a Városi vonatka utasaként.
2017.6.19. Népi hangszerek bemutatója, gyermektáncház
Néptánc oktatónk, Brumm Alejandra és férje Péter tartott népi hangszerbemutatót gyermekeinknek.
2017.6.16 Ballagás - videó
2017.6.16. Ballagás
"Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet, kicsit féltem, amikor az óvodába vezetett". Azóta eltelt 3 év és az aggódó óvodásból, csillogó szemű 6 éves iskolás lett. Bizony, kitárul a világ, szeptembertől elkezdődik az iskola. Gyermekeinknek azt kívánom, hogy szüleik erőben, egészségben, szeretettel egyengessék útjukat, a tisztelt szülőknek pedig azt, hogy gyermekeikből értékes, okos emberek váljanak, akikre büszkék lehetnek.
2017.6.12. Oviolimpia
2 nagycsoportosunk képviselte óvodánkat a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda által rendezett sportversenyen. Az Oviolimpián minden évben részt veszünk, ahogy a környező magyar tanítási nyelvű óvodák is.
2 predškoláci nás prezentovali na športovom odpoludní v Materskej škole s VJM v Buzici. Na Olympiáde materských škôl sa zúčastníme každý rok, ako aj materské školy s vyučovacím jazykom maďarským z regiónu.
2017.6.6. Kutyásrendőrség
A Városi rendőrséggel együttműködve bemutatót láthattunk a rendőrség munkájából. Gyermekeinknek nagyon tetszett a rendőrkutya, amely nagyban segiti gazdája munkáját.
V spolupráci s Mestkou políciu sme videli ukážku z práce policajtov. Deťom sa veľmi páčil policajný pes, ktorý vo všetkom pomáha policajtom.
2017.6.9. Környező világ
A Korejska utcai Szabadidő központtal való együttműködés keretén belül nagycsoportosaink ellátogattak a Turgenyev utcai óvodába, melynek udvarán versenyprogramokban vehettek részt.
V spolupráci s Centrom voľného času naši prípravkári navštívili materskú školu na Turgenevovej ulici a boli účastníkmi série programov zameraných na svet okolo nás.
2017.6.2. Bábszinház látogatás, Gyermeknapi hét, 5. nap
A gyermeknapi hét utolsó napján ellátogattunk a kassai Bábszinházba, ahol a Zsofka és Zsofka cimű előadást láttuk. Megtekinthettük a bábszinház termeit diszitő bábkiállítást.
Posledný deň týždňa, ktorý sa viedol v duchu Dňa detí sme navštívili Bábkové divadlo v Košiciach. Videli sme predstavenie Žofka a Žofka, boli sme na prehliadke bábok, ktoré sú vystavené v priestoroch Bábkového divadla.
2017.6.1. Ejtőejnyős játékok - Gyermeknapi hét, 4. nap
Végre alkalmunk nyílt kipróbálni ezt a nem mindennapi tornaeszközt. Nagyon érdekes, mozgáslehetőséget is nyujtó ejtőernyős játékokat játszottunk, melyek nagy örömet szereztek kicsinek, nagynak egyaránt.
Konečne sme našli príležitosť vyskúšať túto nekaždodennú športovú pomôcku. Hrali sme veľmi zaujímavé, nie len pohybové hry, ktoré pričarili úsmev na tvár tak malým, ako aj veľkým deťom.
2017.5.31. Sportnap - Gyermeknapi hét 3. nap
Sportdélelőttöt tartottunk.
Mali sme špotové dopoludnie.